Offtopic

Minden, ami nem illik máshova. A szabályok itt is érvényesek.
Avatar
Hikari
AoiAnime szerkesztő
AoiAnime szerkesztő
Hozzászólások: 743
Csatlakozott: 2003.02.17. 19:05
Nem:
Tartózkodási hely: Norvégia
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Hikari »

Sorry a késői reagálásért, nagyjából elolvastam a vitát meg a panaszleveleket.
Szerintem ez egy tipikus fórumokon jellemző parttalan vita, amikor mindkét fél felhúzza magát, ahelyett hogy legalább az egyik ráhagyná a másikra a hülyeségeit, és nem reagálna. Tulokos szélsőséges véleménye nyilván idegesítő, de ez egy fórum offtopic részlege, szal elvileg itt nincs téma megkötés. Szándékos provokálás helyett mindkét fél részéről inkább azt láttam, hogy egyikük sem képes ráhagyni a másikra a véleményét, és témát váltani, pedig az lenne a legjobb ilyen esetekben. Banra én személy szerint nem látok okot. A jövőben felkérném a vitázó feleket, hogy amikor a másik fél az ötödik kiokításra sem hajlandó megváltoztatni a véleményét, éljünk a "részemről a téma lezárva" mondattal, majd összeszorított fogakkal és hátratett kézzel álljuk meg, hogy még egy felesleges postot írjunk. Legrosszabb esetben lépjünk ki a fórumról pár órára / napra.
Amúgy legközelebb hasonló esetben ha hamarabb sikerül reagálnom, ideiglenes kitiltást fogok kiosztani, de ehhez szerintem most már késő (hacsak megint egymás torkának nem estek itt). Örökös banhoz azért szerintem több kell.
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

tulokos írta: 2018.05.29. 17:55Abban viszont hibás vagyok, hogy teret engedtem az olyan vitáknak, mint amilyen most ez a titkosféle, vagy, hogy éppen azért nem jöttek létre viták, mert - ahogy Annarancs esetében történt - végül inkább nem mertek vitába szállni velem.
Azért tök jó, hogy miközben azt írod, hogy ezekért állítólag magadat hibáztatod, mégis úgy jön le, hogy mindkét eset valójában a mi hibánk, hiszen vagy "elgurul a gyógyszere az ilyen Titkos-féléknek", vagy "nem mernek velem vitába szállni, mint ez az annarancs". Vagyis még mindig ott tartunk, hogy akár beléd állunk, akár ignorálunk, egyik sem járható út. Király.
tulokos írta: 2018.05.29. 17:55Ugyanakkor van az éremnek egy másik oldala is. Azt gondolom, hogy nagyon sok esetben nem is volt lehetőségem kilépni ebből a magányos farkas szerepből, hanem bele voltam kényszerítve, ugyanis rengetegszer éreztem a felesleges rosszindulatot, azt, hogy már eleve leosztják nekem az japánhater szerepet, ahogy azt Titkos is tette legutóbb, mert nagyon hamar elfogytak az érvei.
Ami természetesen nem abból következett, hogy úgy az első fél év/egy év után már valamennyire kiismertünk téged és képet kaptunk a stílusodról, hanem biztos csak úgy randomba "felcimkézzük" az embereket. Érdekes módon rajtad kívül még legalább úgy 4-5 ember jött át AA-ról ide fórumozni, rajtad kívül mindegyik be tudott kapcsolódni az itteni közösségi életbe, senkit nem cimkéztünk már előre, hogy "ez biztos ilyen meg olyan". De tudom, még mindig mindenki hülye, csak te vagy a helikopter. :P Amúgy komolyan mondom, hogy olvasd végig a postjaidat, legalább pár korábbit, illetve az arra érkező reakciókat, mert gyönyörűen látszik, hogy úgy az első fél évben téged aztán senki nem "bántott", sőt. Csak ahogy úgy az első 3-4 hónap után "megmelegedtél" itt és elkezdted bátrabban (majd később már egyre agresszívabban) tolni a morállovag stílust, meg a cimkézgetést (na ja, ez utóbbit pont, hogy inkább te csináltad, azzal, hogy "ez a fandom ilyen, meg olyan"), úgy értelemszerűen ezzel párhuzamosan egyre inkább nekünk is elfogyott a türelmünk és lehet, hogy így egyre kevésbé tudtunk úgymond kedvesen szólni hozzád, ahogy haladt az idő, de mégis mit vártál? Ne haragudj, de ad absurdum, hogy miközben te is mindig azt reagáltad, hogy "semmi baj, ha nem bírtok, nem barátkozni jöttem", most hirtelen mégis mintha azt akarnád mondani, hogy igazából te itt szocializálódni akartál, csak a gonosz Aoisok már jó előre rádhúzták a "magányos farkas" szerepkört és miattuk nem tudtál ebből soha kitörni. Ilyen egyszerűen nem történt.

Egyébként meg tudod mit? Most egy percre vegyük ki ezt az eurovíziós témát, tegyük fel, hogy meg sem történt és sem én, sem te nem írtunk erről. Még akkor is itt van egy rakat "tanúvallomás" Ricztől, Junchitól, stb. itt fentebb. Ők marhára nem erre az aktuális témára reagáltak elsősorban, hanem arra a hosszan tartó kötözködésre, amit itt te csináltál. Hogy ezt az aktuálisat most én reagáltam túl? Meglehet. De ez már csak egy "tünete" volt egy hosszú problémának, nem pedig az oka. Az ő postjaikra persze nem reagálsz, mert mit is írhatnál rájuk, helyette inkább próbálod rám visszafordítani az egészet, mintha te soha semmivel nem szolgáltál volna rá arra, hogy itt már több embernek a bögyében vagy. Fél évvel korábban, amikor Surcival kaptál hasonlóan össze és megkaptad az első moderátori figyelmeztetést, akkor meg ugyanígy rá mutogattál.
tulokos írta: 2018.05.29. 17:55"Btw, mondom, ettől még készséggel nyithatunk majd egy szavazásos topicot, csak aztán ne az legyen, hogy tulokos vagy te regiztek 3-3 friss nicket, aztán "jé, máris 6+ szavazat arra, hogy tulokos maradhat, mondtuk mi, hogy csak Surci meg Titkos túlozzák el a dolgot!"
Nézd, fogalmam sincs, hogy te krízishelyzetben hogy reagálod le, ha azzal fenyegetnek, hogy "elveszik alólad a játszóteret", szóval csak leírtam, hogy a fenti megoldást miért tartom aggályosnak.
tulokos írta: 2018.05.29. 17:55Mit jelent ez? Azt, hogy ne félj, nem piszkáltunk bele, hacsak te most gyorsan visszamenőleg át nem írogatod a saját postjaidat (de ugye annak nyoma lesz, másrészt meg hogy is mondtad?
Megint csak az előbbi. Láttunk már ugye olyan modot, aki azzal szórakozott, hogy akár évekre visszamenőleg módosított postokat, kitörölgetve azokból a számára "kínos" vagy "terhelő" részeket. Nem tudhattam, hogy te ilyesmit nem játszol-e el. Pláne úgy nem, hogy most is érezhetően próbálod magadról rám átfordítani a vitát, mintha ez az egész konfliktus egy egyszeri alkalom lenne, ahol én most neked estem, de amúgy senkinek semmi baja veled. (Ricz, Junchi, Surci, Dodgers, stb. meg ezek szerint ugyanazt a hallucinogént szedik, mint én...)
tulokos írta: 2018.05.29. 17:55Fel nem bírom fogni, miért pont minket pécéztél így ki (hacsak kizárásos alapon nem, úgy értve, hogy már minden más helyről sikeresen kirúgattad magad...)"
Ezt meg arra alapoztam, hogy már alapból úgy jöttél ide, hogy "AA-ról el kellett jönnöm" és még magadat is úgy definiáltad akkor, hogy "ezzel már van egy priuszom". (Vagy valami ilyesmi, szintén visszakereshető.) Na most ez önmagában még nyilván nem megbélyegzés, senki nem fog csak emiatt kinézni innen (ahogy írtam, van itt még pár ilyen ember, aki az ottani közegtől besokallva inkább ide jött át fórumozni, sosem "szálltunk rájuk" csak úgy heccből), sőt, én még eleinte (hiszed vagy sem) szimpatizáltam veled, mert át tudtam érezni, hogy milyen az, amikor egy full moéba, otakuságba, stb. fulladó fórumról menekül át az ember egy normálisabb helyre. Csak aztán amit itt leműveltél azóta, az gyökeresen megváltoztatta a nézeteimet és ha ott is ezt a stílust toltad, egyáltalán nem csodálom, hogy onnan is el kellett jönnöd. (Ami szintén lehet, hogy olyan "eljövés" volt, mint itt ez a mostani "felmondásod", tehát nem csak úgy felkeltél egy nap, hogy "á, mától inkább nem járok AA-ra", hanem lehet, hogy ott is már annyira sikerült mindenkit magadra haragítanod, hogy egyszerűen nem volt maradásod. Ezt persze nem tudhatom, de mondjuk úgy, hogy az itteni pályafutásod fényében simán el tudom képzelni.)
tulokos írta: 2018.05.29. 17:55Szóval az egy dolog, hogy rengeteg félremagyarázást leírt Titkos a korábbi postjaim kapcsán, de ez valami eszméletlen, hogy még költ is ilyeneket. Ez tömény, sugárzó rosszindulat, hogy még a rólam alkotott kicsinyes feltételezéseit is ideböffenti. És ezt nem csak ebben a vitában éreztem, és aztán ezekre mindig reagáltam valamit, és általában úgy, hogy azt magam is szégyellem. (Valamint ettől kétségtelenül egyre inkább befeszültem, és ennek például Vree itta meg a levét a mangás topikban.) És most ezekért a sorokért nem bírtam megállni, hogy ne válaszoljak még egyszer, mert annyira nemtelen az egész, és aztán ebből kéne "tanulnom" és szembe nem nézésnek tekintik, amikor nem vagyok hajlandó ezt tűrni... :drop:
Azért remélem nem azt akarod állítani, hogy kizárólag én hoztam ki belőled mindig a "rosszabb énedet" az elmúlt másfél év alatt, mert ez már csak azért is érdekes lenne, mert sok flamewar-szagú vitádnál jelen sem voltam. Szal ahogy Surci is írta, érdekes, hogy az elmúlt másfél év flame-jeiben az volt mindig a közös, hogy az egyik résztvevő mindig te voltál. Érdekes módon "Surci vs Titkos", "Titkos vs Ricz", "Ricz vs Junchi", stb. viták nem alakultak ki, vagy ha igen, azokat normálisan el tudták rendezni egymás között a felek. Ellenben a "tulokos x akárki" viták ha nem is mindig, de igen jelentős részben fröcsögéssé változtak. Amik meg nem jutottak el idáig, általában ott sem te tértél jobb belátásra, hanem a másik fél döntött úgy, hogy inkább rád hagyja az egészet. Ergo kialakult egy olyan helyzet, hogy a vitákra hajlamosabbak már inkább igyekeztek ignorálni téged és nem is reagálni rád (pl. Ricz, én, Surci, stb.), a többiek pedig ha írtak is a postjaidra, az első vagy második válaszod után inkább rád hagyták a témát. De mindez együtt sem volt elég, te heti/havi szinten kerested folyamatosan az újabb fröcsögnivalót, hogy azt az orrunk alá dörgölhesd, mondván "ezek vagytok ti, meg az egész fandomotok, amit úgy imádtok". Szóval ja, tök jó, hogy miután mindez megtörtént, még most is neked áll feljebb és azzal jössz, hogy "á, itt többekből is sugárzó rosszindulatot éreztem a vitáink során, úgyhogy én ezt nem vagyok hajlandó tovább tűrni, Elvis is leaving the building! *felhúzott orr*" Viszont abban egyetértünk, hogy ez a helyes döntés, legalábbis szerintem mindenképp, mivel amint látod, Hikari nem adott neked bant, én viszont ne haragudj, de tényleg nem nézem ki belőled, hogy ha tovább fórumoznál itt, akkor képes lennél azt normálisabb formában folytatni a jövőben (és most erre is mondhatod, hogy rosszindulatú vagyok, de ha te magad mondtad, hogy "nem fogok megváltozni", "nem barátokat keresek", "nem célom a kompromisszum" stb., akkor mégis ezt nekem hogyan kéne értékelnem?), úgyhogy tényleg csak arra kérlek még így utoljára (mert most már én sem akarok többet beszélni erről itt, két napja nyomom a wall of texteket), hogy ha itt soha senkire nem is hallgattál, legalább a saját ígéretedet fogadd meg és többet ne postolj ide. (Ezt most kemény 24 óráig sikerült betartanod, de bízom benne, hogy hosszútávon komolyan gondoltad és nem az lesz, hogy visszajössz 1-2 hét múlva, vagy másodnicken regizve újra próbálkozol. Bocs, csak utóbbiból is láttam már példát.)
Catrin írta: 2018.05.29. 18:415. Az egész bannolásról amúgy, ami most talán úgy fest, hogy bekövetkezik gonoszul az jut eszembe, hogy (szerencsétlenül lelépett/háttérbe húzódó) Patkány (aki többek között az én nem túl kedves megnyilvánulásaim miatt is szarul érezhette magát a részben saját maga, részben a TulokosxSurci vita által generált "hadjárat" alatt), most majd szívhatja a szivart, és foghatja a fejét, hogy "b*szátok meg 2 év kellett, hogy bannoljátok, gyerekek"... BOCS
...és még így sem lett végül bannolva, szóval tényleg, wtf? XD (Pati véleménye egyébként annyiból érdekelne, hogy ő tizedennyi fanfikázást is nehezen viselt anno, mint amiket tulokos itt lenyomott, szal tényleg érdekelne, hogy neki ez az egész fandom-köpködés hogy esett. Anno negyed ennyire durva szövegeket törölgetett ki, mondván, hogy "rontják a fórum színvonalát", vagy mi.)
Hikari írta: 2018.05.29. 18:45 Sorry a késői reagálásért, nagyjából elolvastam a vitát meg a panaszleveleket.
Szerintem ez egy tipikus fórumokon jellemző parttalan vita, amikor mindkét fél felhúzza magát, ahelyett hogy legalább az egyik ráhagyná a másikra a hülyeségeit, és nem reagálna. Tulokos szélsőséges véleménye nyilván idegesítő, de ez egy fórum offtopic részlege, szal elvileg itt nincs téma megkötés. Szándékos provokálás helyett mindkét fél részéről inkább azt láttam, hogy egyikük sem képes ráhagyni a másikra a véleményét, és témát váltani, pedig az lenne a legjobb ilyen esetekben. Banra én személy szerint nem látok okot. A jövőben felkérném a vitázó feleket, hogy amikor a másik fél az ötödik kiokításra sem hajlandó megváltoztatni a véleményét, éljünk a "részemről a téma lezárva" mondattal, majd összeszorított fogakkal és hátratett kézzel álljuk meg, hogy még egy felesleges postot írjunk. Legrosszabb esetben lépjünk ki a fórumról pár órára / napra.
Amúgy legközelebb hasonló esetben ha hamarabb sikerül reagálnom, ideiglenes kitiltást fogok kiosztani, de ehhez szerintem most már késő (hacsak megint egymás torkának nem estek itt). Örökös banhoz azért szerintem több kell.
Mondjuk ismét csak azt tudom mondani, hogy ez az egész "tulokos-eset" egyáltalán nem csak arról szólt, hogy én meg ő itt most széttéptük egymást, de amúgy korábban soha semmi gond nem volt vele, ezt láthatod is, ha elolvasod az időközben ide mások által írt postokat. (Mint ahogy a szélsőséges véleményeit sem csak itt Offon belül tolta ugye...) Ebben a jelenlegi eurovíziós témában lehet, hogy valóban én voltam az "őrültebb" kettőnk közül, ha ez lett volna mondjuk tulokos első vagy második "fandom-kóstolgatása", lehet, hogy szimplán csak nem reagáltam volna rá, de tényleg meguntam már, amit művel. Eddig senkire nem hallgatott, sem a userektől jövő finom, vagy konkrétabb célzások, sem a moderátori figyelmeztetések nem hatották meg, úgyhogy végül úgy döntöttem, hogy kiírom ezt az egészet magamból, lesz, ami lesz. Ezzel legalább annyit sikerült elérni, hogy elvileg most megígérte, hogy magától felhagy ezzel, így nekünk nem kell bannolnunk, a folyamatos kötekedésnek és flamewarnak pedig remélhetőleg ezután vége szakad majd, mert ahogy Surci is írta, ezeknek szinte minden esetben tulokos volt az eredője. Cserébe én megígérem, hogy ha mégis visszajönne, igyekszem maximum szinten ignorálni, nem reagálni a postjaira, ha "belém kóstol", arra sem, vagy max egy válaszreakció után ráhagyni. Azon viszont tényleg érdemes lenne elgondolkodni, hogy akár egy lehetséges következő esetben, egy másik kötekedőnél meddig vagyunk kötelesek eltűrni az ilyesmit, akár modként, akár egyszerű userként? Mert gyakorlatilag ez most végül (paradox módon) tulokosnak köszönhetően oldódott meg, aki magától elment, de lehet, hogy a következő hasonló egyén (bár Isten adja, hogy ne legyen ilyen) nem lesz ennyire "rendes" és ő bizony addig tolja ezt az egészet, amíg ki nem bannolják, miközben tovább hergeli itt a userek jelentős részét, illetve mérgezi a fórum közhangulatát. Akkor is majd a végletekig kell tűrni és reménykedni, hogy magától megunja, mert "mi ennyire rendesek vagyunk"? (Mondom, itt most már szerintem sem kell a ban, amennyiben állja a szavát, csak ez az eset ilyen gondolatokat ébresztett bennem.)
Kép
Avatar
annarancs
Veterán
Veterán
Hozzászólások: 664
Csatlakozott: 2016.09.03. 00:45
Nem:
Tartózkodási hely: a danmei pokolban

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: annarancs »

Sajnálom már utólag én is, hogy nem mentem bele a HeroAca eszmecserébe (bár a véleményem első verziója valószínűleg nem volt elég higgadt és logikusan levezetett; Tsuyu-chan legusztustalanozása kicsit felvitte a cukrom), mert érdekes vita alakulhatott volna ki belőle. Most már csak a lustaságom tart vissza a véleményem kifejtésétől (szerencsére a lányok a legmegosztóbb pontra már reagáltak), de előbb a havi kihívásos beszámolót kellene végre lefirkantanom... :'D
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Offolom az offot, de ezen a ponton már nem is baj.
annarancs írta: 2018.05.29. 23:48...de előbb a havi kihívásos beszámolót kellene végre lefirkantanom... :'D
Szerintem, egymással fogunk ping-pongozni ( :oops: ), mert ma este tervezem megnézni (újra) és firkantani valamit hozzá/róla. Kicsit sajnálom, hogy megcsappant az elmúlt 2-3 hónapban a kedv/lehetőség hozzá, mert azért bizonyos fokon érdekes élmények kerültek feladványszámba.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Akosss
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: 2016.10.22. 00:54

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Akosss »

Ricz írta: 2018.05.30. 06:52 Offolom az offot, de ezen a ponton már nem is baj.
annarancs írta: 2018.05.29. 23:48...de előbb a havi kihívásos beszámolót kellene végre lefirkantanom... :'D
Szerintem, egymással fogunk ping-pongozni ( :oops: ), mert ma este tervezem megnézni (újra) és firkantani valamit hozzá/róla. Kicsit sajnálom, hogy megcsappant az elmúlt 2-3 hónapban a kedv/lehetőség hozzá, mert azért bizonyos fokon érdekes élmények kerültek feladványszámba.
Én is most fejeztem be, úgyhogy nem csak ketten maradtatok. Viszont ma már nem fogok tudni értekezni róla, csak holnap este, addig ne "zárjátok" már le.
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Ricz »

Mivel jobb helyet nem tudtam erre.
Titkos írta: 2018.06.01. 15:52
Széééép, gratu! :thumb: (Mondjuk ja, kár, hogy nem vártad meg a képpel, amíg a Vaják 8-at is beszerzed és akkor tényleg jól mutatna együtt a teljes sorozat.) A többi könyv is szép gyűjtemény, bár ugye Péter blogján is említettem már, hogy én azért annyira nagy fantasy/sci-fi gyűjtő/fogyasztó sosem voltam, szóval nekem sajnos kimaradtak ilyenek, mint Asimov, Frank Herbert, stb., sőt (amiért tudom, hogy sokak szerint instant a pokolra fogok kerülni XD) valahogy a Galaxis útikalauzt is meguntam úgy az első 50-100 oldal környékén és ráadásul a Terry Pratchett könyvekkel is ugyanígy jártam. ^^"

Illetve ilyen "bónusz omake" volt nekem a Grzimek: Emlősök Enciklopédiája II, illetve a Schmidt Egon: Nemszeretem állatok, két nosztalgikus könyv a múltból. :) (Jó, utóbbit csak tippeltem, de mintha a monster girlös képen ez a könyv figyelne ott a bal alsó sarokban, majd megmondod, hogy eltaláltam-e. XD
Az szerepel ott, igen. :D Grzimek Emlősök enciklopédiája kapcsán itthon gyakran morgunk, hogy nem lett folytatása, ahogy a Magyar História szériának sem, ami 1526-nál vége szakadt.

Én a magam részét sci-firől és fantasy-ról elmondtam Péter podcastjében, hogy a családi háttér nem igazán kultiválta ezt sokáig, viszont kialakított bennem egy olyan mércét, hogy akármit nem veszek meg. Mondjuk így is a Metro 2033-at bánom, mert érdekes alaptéma, háttér, szociokritika az orosz társadalomról politikáról, de Glukhovsky szerintem csak párbeszédet képes rendesen írni. A párbeszéden túl valami elképesztően sótlan és unalmas. Egyedül azt nem bánom, hogy nem az én pénzem ment el rá, hanem faterom akart bevágódni még nagyon a legutóbb, mielőtt felkúrta az agyamat ismételten sokadjára.
A Galaxis Útikalauzból az első könyvet olvastam, utána változott a fordító, és hadd ne mondjam... Nagyon érződik rajta. Ott is hagytam a 2. könyvet már, azóta se volt ingerem folytatni.

Frank Herbertet meg akármennyire is nagyra tartják a Dűne világával, nincs az az isten, hogy rááldozzak. Még nagyon régen voltam Andusia és FFnF korábbi lakásán (amikor vittem nekik a Kék madár c. VHS-t), nekik megvan, és láttam a polcon. Impozáns és elismerésre méltó gyűjtemény. Csak az úgy még egy szekrény a részemről, amit építhetek, ha elkezdeném venni, és az csak a Dűne helye lenne. Árban meg valahol 100 ezer felé saccolom. Szóval maradok pár Dick és Clarke regénynél, az egy szem Sztrugackijnál és Lemnél. Meg Heinleinnál olyan címekkel, mint A Hold börtönében, Csillagközi invázió. Meg esetleg még H. G. Wells-től A világok háborúja és Az időgép. Asimovtól meg az Alapítvány-sorozatot legalább befejezetten szeretném tudni, amihez asszem még 2 könyv hiányzik, illetve egy Én, a robot. Aztán azokat elkezdem olvasni, mert arról a polcról nem sokon vagyok túl egyébként.

Fantasy-ból ugyanígy ezért van meg a Vaják is, mert az érdekelt a játékokat követően. Meg a Gyűrűk Ura, ami ugyan nincs a képen. De a Szilmarilok és a Babó is beszerzésre várós, meg egy-két kiegészítő kötet hozzá. Illetve a Conan, a barbár az egy ajándék volt, míg Obruscsev Utazás Plutóniába regényét eredetileg gyerekként ismertem meg nagyalakú képregényként. Az Jules Verne Utazás a Föld középpontja felé szovjet-orosz verziója konkrétan, csak sokkal tudományosabb a földtörténeti korok irányába és messze nem olyan kalandos. Az Őslénypark meg eredetileg bátyámé volt, de ő lemondott róla, mert új kiadásban megvette a családi fészkébe.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

iskariotes írta: 2018.06.01. 20:05 Titkos: Amúgy neked van ilyen ízeltlábú gyüjteményed? /Igen arra célzok, hogy ha van akkor légyszíves mutizd is meg. Kérlek!/
"Klasszikus értelemben vett" (tehát a gombostűre felszúrogatós) nincs, szóval nem gyűjtöm őket, még úgy 5-6 évesen volt, hogy hazahordtam párat, de akkor is csak olyanokat, amiket már eleve holtan találtam, mert nem tudtam volna rendszeresen megölni őket. Sőt, nem is nézem jó szemmel, ha valaki pusztán csak otthoni hobbigyűjtemény miatt öldösi őket (pláne most, hogy már ők is fogyatkoznak), ahol ennek még létjogosultsága van, azok szerintem csak a múzeumok, mivel ott tudományos munka miatt ezt nem tudják nélkülözni. De persze a gyűjtési szenvedély engem sem került el, így én fotózva kezdtem "gyűjteni" őket, először egy olyan igazi gagyi, "minden turistánál ez van"-típusú géppel, ami kb. csak két centiről tudott értékelhető képet csinálni és amúgy marhára nem makrófotózásra tervezték, majd idén tavasszal beszereztem egy sokkal jobbat, amivel több méterre is lehet zoomolni, úgyhogy ez már a félénkebb rovarokról (pl. lepkék) is kitűnő képeket csinál. :) Kb. 2013 óta fotózom rendszeresen, van két képtáram, egy Indafotós kb. 500 képpel, de mivel ebből sikeresen kizártam magam (a lényeg, hogy ugyanúgy jártam a jelszó-emlékeztetős kéréssel, mint most sokan a MAL-nál...), ezért csináltam pár hete egy Flickr-öst is. Utóbbin még kevés kép van, mert az ideieket kezdtem el feltölteni, de majd előbb-utóbb szépen felpakolom oda is a régieket. (Addig pedig böngészhető a régi képtár is, csak én már nem tudom szerkeszteni.) Szóval nekem ilyen formában van "gyűjteményem", ha ezek érdekelnek, adhatok linkeket. (Plusz így néha olyan életképeket is sikerül megörökíteni, amit pl. preparátumon eleve nem tudsz, pl. frissen kelt kishernyók. XD)
Kép
Avatar
Ayla
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2074
Csatlakozott: 2007.02.18. 16:59
Tartózkodási hely: sehol és mindenhol

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Ayla »

*laza fütyörészés*

Nos, köszönöm a véleményeket az idei Eurovízió győzteséről, úgy látom mégis csak polgárpukkasztóra sikeredett a hölgy produkciója :lol:
Igen, tisztában vagyok vele, mindezek után, úgy hangzom, mint egy troll, de őszintén csak kicsit lepődtem meg azon ami itt lefolyt. Pár szóban az egészhez, ha már idehoztam ezt a bombát az Aoira:

- a feminácizmuson azért nem borulunk ki mi, vagy a zsűrik, mert az sajnos 2018-ban egy teljesen elfogadott dolog ami a médiát és popkultúrát illeti. *vállatvon*
- jómagam metálhead vagyok, és erről szeretnék beszélni: míg nem lettem metálhead (13 éves korom előtt), addig igenis gyerekként zaklattam az utcán és a játszótéren a tini metálheadeket, hogy baszki, hogy nézel már ki, mi ez a szar az nem zene. Aztán metálhead lettem, jómagam évek óta inkább gót-hippinek nevezem, de azt kevésbé értik, és azóta engem cikiznek. Nem csak a suliban, az egyetemen vagy mai napig az összes munkahelyemen, de tömeközlekedésen is és családon belül is: kit gyászolsz? és halkítsd le a zenét! beszólások mennek, vagy ritkán féltékeny ringyók bámulnak meg ha éppen vámpírkirálynővé kirittyentve magam utazom a metrón.
Szal jah, nehéz. Ez is egy szubkult, és ezen belül is a rockerek és metálheadek között mélységesen sok utálat van, és a gótokon belül, meg eszméletlen mennyi nyílt rosszindulat folyik le, főleg mióta a gót-kézikönyvbe már az is beletartozik, hogy "csak akkor vagy gót ha vegán vagy" és ehhez hasonló hülyeségek.
Az egésszel azt akarom mondani, hogy mindegy miről beszélünk, a nap végén mindenhol van jó és rossz ÉS önellentmondásos és sose ítélj a külső alapján, vagy akár megszólalások alapján sem, mert a tetteid számítanak. Plusz jóanyámból és páromból is Apocalyptica rajongó lett, szal +1 a szubkultoknak. :D Tessék, bepillantás vége.
- az egész tulokos+Titkos threadnek kb a 40%-át olvastam el, de lehet sokat mondok tl;dr https://i.chzbgr.com/full/5925154560/h9A5ABD90/ őszintén az első 4-4 hozzászólás elolvasása után, annyira értelmetlennek találtam mindkét fél lovaglását, hogy csak szomorúan sóhajtva rádöbbentem, még mindig ezért is nem vagyok annyira aktív itt, mint voltam anno. Kinek van erre ideje? Nekik van. Hagyjátok őket, hadd élvezzék : ) engem, sehol nem zavar. Elfér.
- a magyar DBZ referenciától, az Eurovízió alatt is cringeltem, de vigyorogva :D
- Ricznek adok +1-et pszichológiára! Mert megérdemled...*hajlebbentős l'oreál reklámhang'
- áh, Pati :') nyugodjék békében. Illetve, halottról jót vagy semmit, gyerekek!!

---

Frank Herbert szerintem egy pocsék író és tök szar, hogy olyan jó világot alkotott mint a Dűne. :D Szorri, not szorri, de bárcsak valaki más írta volna meg azt a sztorit. De nem Tolkien.

Amire én jelenleg büszke vagyok az a Tolkien gyűjteményem https://www.instagram.com/p/Beixwj_BHce ... ty_purutty ami még folyamatban van.
Shotaaa!! Lolííí! Shotaa!! Lolíí!! Sho- LOLI! :D He. | hol vagy, Pantalaimon?
Avatar
Leara
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 573
Csatlakozott: 2017.02.11. 20:26
Nem:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Leara »

Ayla írta: 2018.06.03. 17:53 Amire én jelenleg büszke vagyok az a Tolkien gyűjteményem https://www.instagram.com/p/Beixwj_BHce ... ty_purutty ami még folyamatban van.
Szééép~~~
Én mondjuk a Szilmarilokból és a GyU-ból az illusztrált kiadásokat gyűjtöttem be, mert annyira gyönyörűek *___*.

És ha már említetted az Apocalypticát: még mindig tökre örülök, hogy sikerült eljutnom a tavalyi koncertjükre^^
Avatar
Ayla
Félisten
Félisten
Hozzászólások: 2074
Csatlakozott: 2007.02.18. 16:59
Tartózkodási hely: sehol és mindenhol

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Ayla »

Köszi :D Én az illusztrált verziókat angol kiadásban tervezem begyűjteni amikor nem tudod hová tedd a pénzed, ami nincs :D

És, tessék egy hátbaveregetés az élő Apo koncerthez :D :D Hozzá sem fogható a nem élő verzióhoz. Ami még game-changer volt nekem előadóknál, az a Rammstein és a Nine Inch Nails élőben. Le a kalappal. Ha érdekel, nem érdemes kihagyni.
Shotaaa!! Lolííí! Shotaa!! Lolíí!! Sho- LOLI! :D He. | hol vagy, Pantalaimon?
Avatar
iskariotes
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1173
Csatlakozott: 2007.04.11. 10:37
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Springfild, Evergreen Terrace 742

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: iskariotes »

Titkos írta: 2018.06.02. 06:15 ezért csináltam pár hete egy Flickr-öst is. Utóbbin még kevés kép van, mert az ideieket kezdtem el feltölteni, de majd előbb-utóbb szépen felpakolom oda is a régieket. (Addig pedig böngészhető a régi képtár is, csak én már nem tudom szerkeszteni.) Szóval nekem ilyen formában van "gyűjteményem", ha ezek érdekelnek, adhatok linkeket.
Egyrészt kösz az infót, másrészt persze szívesen fogadnék linket is. Egyébként a Flickr nem lett fizetős vagy valami hasonló?
Ricz írta: 2018.05.31. 21:52 Amennyire nekem sikerült elhelyezni az igények miatt, ez még valamikor 1938-1939 tája lehet, mivel Japánnak voltak törekvései a Szovjetunióval való viaskodásra, az orosz távol-kelet megszerzésére és bábállamosítására (erre azért volt szükség, mert Korea annexiója után szépen integrálták a területet, lett egy plusz közös határuk a szovjetekkel, és a korabeli japán védelmi politika úgy nézett ki, hogy az anyaterületeket egy bábállam választja el a potenciális ellenfelektől és szomszédoktól). Ennek egyik fele volt a halhin-goli csata, ami határvillongásból tört ki. Oda még indokolt is lenne a rókaprém. De mivel a határvillongások nagyját elbukták, letettek az orosz távol-kelet megtámadásáról, és délfelé nyitottak a későbbiekben.
De ha ezt nem is számoljuk, akkor is maradt volna a kínai front ahol elkellett volna a prém. Mindegy. Jó jelenet volt arra, hogy bemutassa az ember mennyire nem becsüli a természet értékeit.

Ayla: Jók az insta oldalak.
"A barát olyan ellenség, aki még nem támadott meg." /Madagaszkár pingvinjei - Kapitány/
"Semmit sem tenni könnyű - megbocsátani viszont nehéz." /Avatar az utolsó léghajlító - Aang/
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

iskariotes írta: 2018.06.05. 22:30Egyrészt kösz az infót, másrészt persze szívesen fogadnék linket is. Egyébként a Flickr nem lett fizetős vagy valami hasonló?
Szívesen és akkor adom őket. :)

Ez a régi, 519 képpel. Az első képek úgy 2011-2012-ből származnak, de igazán 2013-ban kezdtem rendszeresen csinálni rá a képeket és tavaly őszig "működött".

Ez pedig az új, itt még csak idei képek vannak, úgy kb. márciustól mostanáig, de már ennél is 64 képnél tartunk. XD Frissülni már csak ez fog.

Ja, illetve még annyit, hogy a régi képtáras képek még egy Canon PowerShot A610-el készültek, a Flickrösök pedig (kivéve úgy az első 4-5 fotót, mert azok még szintén a régi géppel) egy Nikon Coolpix B500-assal, szóval ha úgy tűnne, hogy az új helyen szebbek, élesebbek, meg úgy alapvetően jobban néznek ki a képek, akkor azt nem csak képzeled. :D

Fizetős-e a Flickr: alapból nem, hiszen én nem fizettem érte, mégis tudok rá képeket feltölteni, viszont aki ajánlotta, annál kérdezősködtem még azelőtt, hogy használni kezdtem volna és ő úgy mondta, hogy "1 terabyte tárhelyig ingyenes", tehát valóban lehetséges, hogy van valami fizetős "prémium" felülete, ahol gondolom lehetnek plusz funkciók, korlátlan tárhelyet kaphatsz, stb., de erről nem nagyon van infóm.
Kép
Avatar
Leara
Sensei
Sensei
Hozzászólások: 573
Csatlakozott: 2017.02.11. 20:26
Nem:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Leara »

Ezt most csak random itt hagyom, hogy kiéljem a frusztrációmat: GYŰLÖLÖK motivációs levelet írni :wwall: !
Avatar
Surci
Fanatikus
Fanatikus
Hozzászólások: 1879
Csatlakozott: 2004.03.05. 18:42
Tartózkodási hely: SkyEye Corporation

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Surci »

Megint megy a MAL, de jól látom hogy mindenkinek privátra van állítva a "last updates"-szekció? Vagy még ott nem tart a karbantartás hogy visszaállítsák az eredeti, public opciót?
今度こそ... 決着をつけてやる! - This time... I'll end it all!
-----------------------------------------------------------------
Kép
MAL
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Junchi »

^Elvileg jah, még megy erre a karbantartás, meg a profilokra úgy általában (lévén például a feltöltött képek sem jönnek be, ahogy profilképet sem lehet egyelőre újat feltölteni).
Avatar
Ricz
Fórumfüggő
Fórumfüggő
Hozzászólások: 1158
Csatlakozott: 2016.12.24. 01:12
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: sajnos a Föld nevű bolygón
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Ricz »

^^ Ahogy olvastam a Discordon meg FB-n is, következőnek a készítői (szerzők, rendezők, szinkronszínészek stb.) adatbázisát állították volna helyre, de elég nagy nyomás érkezett (érthető okokból) a profilokra. De még a beállítások sem működnek teljesen. A cosplay.hu vezetője, Venom eléggé mormogott is miatta, hogy mi ez a csigalassúság, s mivel gyakran gázolok bele és turkálok könyékig a webkódokban, van egy elég szilárd elképzelésem, hogy miért ekkora kihívás helyretenni a MAL-t.

Ugyan ők csak az API-ban lévő sebezhetőséget mondták, de attól még nem kell a teljes oldalt leállítani. A probléma szerintem mélyebben van, gyakorlatilag az oldal belső motorjában, ahol a lekérdezések zajlanak. Ezeket a lekérdezéseket kell most teljesen a nulláról újraírnia annak a maroknyi embernek (akik vannak talán annyian, ahány ujj egy kezemen jó esetben). Ehhez pedig egyéb motorelemeket is át kell írniuk. Ha a lekérdezés nem biztonságos, például könnyedén injektálható, akkor feltörhető a teljes adatbázis is, tehát mindenképp kell egy új biztonsági rendszer is mellé. A korábbi oldalmotor elemeit csak toldozgatták és foltozgatták valahányszor jött a régi troll és átírta a fél adatbázist. Viszont a kód is olyan, mint a nadrág: ha sok a lyuk és a folt egy idő után, már inkább folthalmaz lesz, mintsem nadrág, és a foltok közt nem csak könnyen átfúj a szél (értsük: könnyebb és kisebb támadások, mint az XSS injektálás), de még át se kell áznia, hogy beeressze a vizet (az igazi nagy támadások, mint a szervertúlterheléses támadások vagy a brute force).
Vagyis most azt csinálják meg, amit az új szerverre település előtt meg kellett volna lépniük, mikor átvette őket a másik cég, és szabadon fejleszthettek, javíthattak: kijavítják az egészet a motortérben.
"Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát." (Friedrich Nietzsche)
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Felmennék Junchi blogjára, hogy a SAO "quality animation"-jére mutassak példát egy havernak az egyik ott lévő Kiritós képpel, amikor...:

"Ezt a honlapot a tulajdonosa magánjellegűnek jelölte meg. Ha szeretnénk megtekinteni, akkor két dolgot kell tennünk ennek érdekében:

Szükségünk lesz egy WordPress.com felhasználói fiókra. Nincs még felhasználói fiókunk? Minden amire szükség van ehhez az egy email cím és egy jelszó — Itt regisztrálható!
Szükségünk lesz még engedélyre a tulajdonostól. Miután létrehoztunk egy felhasználói fiókot, jelentkezzünk be és újra ezt a képernyőt nyissuk meg, hogy kérhessünk meghívót.

If you already have both of these, great!

Bejelentkezés itt

← Vissza (WordPress.com)"

Ööö...a személyi számom nem kéne? XD Junchi, ennyire zaklattak az újgenerációs otakuk, vagy mi? :lol:
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Junchi »

^Nem is igazán ez a vicces benne, hanem, hogy engem sem enged be ez a szarság. Valamiért kitalálta egy ponton, hogy nem hajlandó többet elfogadni az addigi jelszavamat, és hiába próbáltam ki minden netes guide, minden javasolt segítségét, egyik sem jött be, új jelszót meg hiába igényeltem, utána azt ugyanúgy nem fogadta el.

Többen is jeleztek már nekem azóta mailben, hogy szeretnének hozzáférést a blogomhoz, de hiába kérik, ha egyszer az admint magát is kirakta ez a szerencsétlen. Info-zsonglőr havert is kérdeztem erről már, de sokkal többet ő sem tudott mondani.

Úgyhogy jah, elfogadtam a tényt, hogy úgy van privátra állítva az egykori blogom, hogy még én magam sem láthatom a tartalmát.
Avatar
Catrin
Hikikomori
Hikikomori
Hozzászólások: 1260
Csatlakozott: 2008.08.12. 11:00
Nem:
Tartózkodási hely: Hualian egyik szentélyében
Kapcsolat:

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Catrin »

Nem írsz a wordpress supportra mailt, hogy adjanak már neked ismét hozzáférést, ha már az új jelszó nem vált be?
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Junchi »

^A supporton belül az account recoveryt próbáltam, csak ott meg az a baj, hogy tranzakciós ID-t kér (ami nekem nincs, egyetlen centet nem költöttem rájuk) vagy aktiváló URL-t/kulcsot, az meg a már rég megszüntetett hotmailes fiókomban van...
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Uhh, részvétem, akkor ez jóval túlmutat azon, mint hogy "Titkos nem tud belépni". ^^" Kb. úgy jártál, mint én a régi képtárammal, csak az legalább látható, épp csak szerkesztgetni nem tudom már.
Kép
Avatar
pintergreg
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 431
Csatlakozott: 2017.04.11. 21:04
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: pintergreg »

Web Archive-on van belőle egy részleges mentés: https://web.archive.org/web/20170109162 ... press.com/
Már ha erről beszélünk... mivel az utolsó snapshoton is 2014-es a legfrissebb poszt.
"If you immediately know the candlelight is fire, then the meal was cooked a long time ago." | MAL | Snitt
Kép
Avatar
Junchi
Koffein Kondenzátor
Koffein Kondenzátor
Hozzászólások: 2524
Csatlakozott: 2007.06.23. 14:28
Nem: Férfi
Tartózkodási hely: Azuchi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Junchi »

pintergreg írta: 2018.07.16. 21:34 Web Archive-on van belőle egy részleges mentés: https://web.archive.org/web/20170109162 ... press.com/
Már ha erről beszélünk... mivel az utolsó snapshoton is 2014-es a legfrissebb poszt.
A web archive-ra nem is gondoltam, igaz, ezzel a belépésprobléma továbbra sem oldódik meg, de legalább a kontent egy része látható. (Egyébként stimmel a snapshot által közvetített állapot, valóban az a fönti volt a legutolsó bejegyzés.)
Avatar
Titkos
Grafomán
Grafomán
Hozzászólások: 6174
Csatlakozott: 2003.04.20. 12:27
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: Titkos »

Jaja, köszi Greg, ez lesz az! :) Mondjuk a web archive-nak annyi hátránya van, hogy így "összevissza" hozza be, vagyis van olyan oldal, ami teljesen jól megjelenik, egy része egyáltalán nem, egy másik része meg ilyen "félkész" állapotban, mintha még félúton lenne a HTML szerkesztőben, vagy ilyesmi. De ja, úgy néz ki, most már csak ez a változat maradt meg belőle. ^^" (Speciel pl. a havi listázás sem működik, meg úgy a kereső sem, szóval a SAO-s post valszeg örökre eltűnt, pedig jó volt az, derpface Kiritóval, "Sweet Ass Online"-al, és természetesen az örök kedvenc Vérapó-bossal. :lol: Ráadásul az is derp volt... XDDD)
Kép
Avatar
pintergreg
Törzskommentelő
Törzskommentelő
Hozzászólások: 431
Csatlakozott: 2017.04.11. 21:04
Nem: Férfi

Re: Offtopic

Hozzászólás Szerző: pintergreg »

Junchi írta: 2018.07.17. 06:36
pintergreg írta: 2018.07.16. 21:34 Web Archive-on van belőle egy részleges mentés: https://web.archive.org/web/20170109162 ... press.com/
Már ha erről beszélünk... mivel az utolsó snapshoton is 2014-es a legfrissebb poszt.
A web archive-ra nem is gondoltam, igaz, ezzel a belépésprobléma továbbra sem oldódik meg, de legalább a kontent egy része látható. (Egyébként stimmel a snapshot által közvetített állapot, valóban az a fönti volt a legutolsó bejegyzés.)
Arra sajnos nem jó, de bíztam benne, hogy a keresett poszt legalább meg lesz. :D
"If you immediately know the candlelight is fire, then the meal was cooked a long time ago." | MAL | Snitt
Kép
Válasz küldése