Sárkánybaby írta: *sóhaj*
Kicsit megdöbbent a tudat, hogy te, aki animézel, és aki hozzászokhatott volna már, az animációs filmeket gyerekmesévé degradálod. Ezzel nem a meséket akarom megsérteni, hanem sanjálatomat fejezem ki, hogy az emberek még mindig nem tudják különválasztani a mese-rajzfilm-animációs film szentháromságot. Az emberek még mindig nem történet szerint választják szét a korosztályt, hanem a film készítési módja szerint. This is why we can't have nice things.
Nekem is tisztára úgy jött le, Andro, mintha minden animációs filmet gyerekszempontból értékelnél, és azért szemét az összes, mert nem gyermeki értékeket próbálnak átadni. A legtöbb mai animációs film inkább felnőttebb közönségnek szól, ahogy észrevettem.
Nekem amúgy az a tippem, hogy a Törpikék azért lehettek sikeresek (legalábbis egyik részben), mert nem volt alternatíva, amire a gyereket el lehetett volna vinni a moziba, a kicsik meg ritkán nézik, hogy mennyire értelmes a sztori. Az meg kit érdekel, hogy a szülő mennyire szenved közben?
Személy szerint én elhatárolódom attól az állásponttól, hogy régen csupa minőségi rajzfilm volt, ma meg szinte már csak szemét. Tény, hogy több rajzfilm készül mint régen. Megváltozott a "karakterdizájn-divat" is. Talán a rajzfilmek engedélyezőiél is magasabb az ingerküszöb, ez az már a Tehén és Csirke óta megfigyelhető. De azért annyira nem nagy a szakadék.
Ha előveszel egy random Hannah-Barbara rajzfilmsorozatot, annál se fogsz lehidalni a magasszintű animációtól (mikor látszik, hogy pl. FoxiMaxi teste egyhelyben van, és csak a feje van animálva, de az összes epizódban ugyanúgy), meg a történet sem volt épp mélyenszántó, de különösképpen sok erkölcsi tanulság sem volt. Atom Anti megint szétverte az ellenséget, kész.
A másik meg, hogy nagyon sok régi rajzfilm is inkább készült felnőttközönségnek, és csak mostanában lettek "ledegradálva" gyerekműsorokká.
Hogy jobb-e a Kisvakond, mint akármelyik mostani Minimaxos mese? Azt ki dönti el? A gyerekeken nem fog a nosztalgiafaktor, mi meg még azt néztük anno, ami volt, az meg nem volt sok.
Az egyik "kedvenc" példám a Magyar népmesék. Mindenki odavan érte, hogy mert az milyen szép, meg igazi mese, ehhez képest engem eléggé ledöbbentett az egyik rész. És lehet felőlem akármilyen hagyományos, ezt a verziót tőlem biztos nem hallják majd a gyerekeim:
A sárkány ellopta a Napot, a Holdat, meg a csillagokat. Megy a legkisebb királyfi, meg is van a sárkány, mittoménmár mi van előtte, az a lényeg, hogy a sárkány megadja magát, jólvan királyfi, ott van a Nap a táltos paripám nyerge alatt, sőt, a lovamat is odaadom, nyertél. A királyfi elviszi a Napot, elviszi a lovat, és még búcsúzóul levágja a sárkány fejét. Mire tanít ez a mese? Arra, hogy még jól rúgjunk bele abba, aki tisztességesen alulmaradt velünk szemben? Hogy aki nem velünk van, az ellenség, és utálni kell mindenképp? Az én gyerekeim tuti nem ezt fogják tanulni.