Nem feltétlenül mondanám, hogy a 2017-es év rossz lett volna, viszont a tavalyi évbe valahogy több néznivaló fért be és az év végéig is több mindent fejeztem be, és mivel első helyzettel való vacilálással nem akarok vesződni (sőt, még helyezésekkel sem), ezért inkább évszakokra bontva biggyesztek oda egy rövidebb véleményezést az általam látott cuccokról.
Tél:
-
Mitsuboshi Colors: amolyan Kids Next Door és Yotsubato keverék, egyenesen a Silver Link műhelyéből. Nyilvánvaló, hogy nem ez az adaptáció képviselte a legfontosabb projectet a stúdió palettáján, mert a QUALITY sajnos decens számmal bukkan fel, ellenben egy aranyos kis cuccról van szó, kellőképpen anime-hiteles kisiskolásokkal és az azzal járó gyerekes agymenésekkel és gondolatmenetekkel. Az Aria-Non Non Biyori kettős nyomába nemigen ér mint iyashikei, ellenben így is kellemes élmény volt, szemben az /a/-s threadek túlnyomó részével, amik pedo fertők voltak sajnos.
-
Killing Bites: ebbe a sorozatba nem néztem voltam bele szerintem, vagy csak jóval később, ha
Titkos nem nyilatkozott volna róla elég pozitívan ahhoz, hogy mégiscsak tegyek vele egy próbát, és az eredmény ennyire ->
jó volt. Eleinte nem voltam benne biztos, hogy mennyire lesz képes balanszolni az ecchi-t az akcióval, de ha jól emlékszem, az első epizód végére szinte az összes kételyem eloszlott, és szerencsére az adaptáció végéig sem kellett aggódni emiatt. Színtiszta B kategóriás akció fun meglepően jó OST-el és elég tökös szereplőgárdával anélkül, hogy üres arcoskodásba csapna az egész, és külön jó pont, hogy az állatember koncepció ténylegesen ki volt aknázva, annyira hogy Junichi Suwabe is nagyon jó és "forróvérű" stílusban adta a elő az állatokra vonatkozó faktoidokat ("RÁÁTERÜ"). Azt a B kategóriát szó szerint érdemes venni, de annak tényleg meglepően szolid, és jó példája annak, amikor jó sül ki akkor, ha az ember akar-mer esélyt adni valaminek.
-
Yuru Camp: látom egy párszor már említve lett a topikban, és szerintem abszolút helyesen, mert tényleg egy remek kis iyashikei cuccról van szó, nem egy említésre méltó aspektussal. Rin mindenképpen első helyen említendő, mert nagyon jó kuudere főszereplő volt egy ilyen jellegű sorozathoz (Touyama Nao szinkronszínészi munkájáról nem is szólva, meglepően jól alakítja az ilyen típusú karaktereket is), de Nadeshiko se marad el igazán semmivel, mert aranyos kontraszt volt Rin mellett, az azzal járó szerencsés következménynek elkönyvelhető karakterfejlődéssel együtt Rin részéről. De a zenei rész és a scenery porn legalább ugyanolyan fontos és jól sikerült elemei voltak a stuffnak, annyira mindenképpen, hogy az átlagon felüli minőséget jelző "basszus, de szép ez" gondolat többször is felütötte a fejét, és hiába voltak Nadeshiko barátai a leggyengébb láncszemek, inkább úgy mondanám, hogy ők voltak a felső B szintű elemek egy amúgy felső A szintű sztoriban. A Mitsuboshi Colors-hoz képest nagy előrelépés iyashikei terén is, és nem hiába ajnározta a Crunchyroll is, mert tényleg a tavalyi év egyik legjobb animéje volt szerintem.
Futottak még:
Pop Team Epic (a legtöbb rész vállvonogatást váltott ki, és egyedül a videojáték utalások érdekeltek igazán),
Toji no Miko (viszonylag érdekes koncepciót képvisel egy mobage animéhez képest, révén a parkolópályára állítás előtti 10 rész alatt inkább hajazott a cucc egy sztori második felére, semmint az elsőre),
Takagi-san (4 rész alapján tetszik a stuff, mert aranyos-kedvelhető gyerekcsíny-románc kettősön alapul, csak folytatni kéne már a részemről).
Tavasz:
-
Wotakoi: jó hogy
Catrin felhozta, mert valóban a tavalyi év egyik jobb cuccai közé tartozik, egy-két apróságból kifolyólag. Huszonévesekről szóló rom-kom, ahol az egymás személyiségének csiszolása legalább olyan fontos szerepet játszik, érdekeltté is tudott tenni a szereplők románcában, és még a geek-ség különféle megjelenési formáját is elég hitelesen kezelte (annyira, hogy a Nintendo utalások tűpontosak voltak)? Ez mind működött, és örülök, hogy az A-1 az össze-vissza adaptálások közepette rátette erre a cuccra is a kezét: vizuálisan nem A+ kategóriás, de a rendezés mint olyan toppon volt, és a stúdió szempontjából ez mindenképpen említésre méltó dolog.
-
Hinamatsuri: az ilyen cuccokra szokták azt mondani, hogy van egy sajátos stílusa, és nem csak a humor szempontjából. Viccesnek sajátos módon vicces persze, de annak a keverése a komolyabb/érzelmesebb pillanatokkal az, ami a leginkább eladja a cuccot, annak minden furcsa-aranyos-érzelmes vonatkozásában.
Futottak még:
Lupin 5/
Full Metal Panic IV (mindkettő jó folytatás [előbbi mert vagány és modern, mégis ismerős; utóbbi mert úristen, FMP ennyi idő után és nem is rossz], csak beleestek a fekete lyukba, amit "Dodgers annyira szeret egy cuccot, hogy félreteszi a későbbi folyamatos nézéshez, de sokáig nem fog sort keríteni rá" hívnak),
Megalo Box (nagyon szerettem volna szeretni ezt a sorozatot, de amennyire akartam azt, annyira csalódást okozott a régi, felületesebb OVA-kat idéző "meh" érzéssel és a nem működő karakterírással, annak ellenére, hogy az OST bitang jó lett).
Nyár:
-
Hataraku Saibou: jól mondja
Ricz, hogy voltaképpen egy Egyszer Volt... az Élet-féle stuffról van szó, és ahhoz méltóan is elsősorban a fiatalabb közönség volt megcélozva vele, szerencsés módon kedvelhető aranyossággal és szereplőgárdával (amibe még egy plátói románc is belefér, ráadásul olyan ami kedvemre való volt). Mondjuk két-három epizód nélkül nem szenvedett volna semmi kárt, és abból a szempontból nehezebben kedvelhető cucc, hogy egyeseknek túlzottan repetitív lehet egy idő után.
-
Grand Blue: kellet egy 5-6 rész amíg igazán önmagára talált, de összességét nézve örülök, hogy egy német ismerősöm sokat és lelkesen nyilatkozott a mangáról, mert meglepő módon emlékeztett humorosabb cuccokra a 2000-es évekből a maga viszonylag gyakori tapló módján, ami nálam mindenképpen jó pont volt. Jó pár alkalommal érződik, hogy a poén mangában jobban ülhetett, és a színvilág is furcsamód emlékeztet egy középszerűbb hentai stílusára, ugyanakkor amennyire 40%-os prioritással kezeli a búvárkodást, annyira meglepően jól kezelte a téma iránti lelkesedést és felkészülést. Nem ez volt a #1 vígjáték tavalyról, de kellemes nyári néznivalónak betalált, és remélem lesz majd az animéből S2.
-
Asobi Asobase: ez sem lett a #1 vígjáték, ellenben így is egy meglehetősen érdekes cucc kerekedett ki belőle, ugyanis amennyire ártalmatlan-cukinak látszik a shoujo-t idéző vizuális stílus, annyira tirpák és "piszkos" a cucc humora, ami nem rossz teljesítmény annak fényében, hogy három 14 éves kiscsaj a főszereplő. Ugyancsak érdekes módon az AA nem pörög végig teljes fordulatszámon, hanem mintha beülne egy "nyugisabb", általa kikapart mederbe és ott szépen elcsordogálna, ennek megfelelően nem üt meg olyan magasságokat, mint amilyeneket várna tőle az ember. Ennek ellenére mindenképpen ajánlható animéről van szó, aki valami tirpákságra vágyik, mert az AA tényleg nem szenved benne hiányt.
-
Chio-chan no Tsuugakuro: na EZ a #1 vígjáték a részemről, legalábbis az általam látott cuccok közül. Amennyire nem volt feltétlenül meggyőző az első rész, a második rész úgy fogott meg és nem is eresztett el a végéig. NAGYON sok mindent bírtam benne, kezdve a videojáték-gamer utalásoktól az AA-hoz képest jóval váratlanabb tirpákságtól és szemétségtől vegyes viccesen szánalmasságon át Chio és Manana barátságig. Az utóbbi egyébként talán a cucc legfurcsábban megkapó komponense, mert nagyon jól képviselik azt a fajta, egymással való szemétkedéssel vegyes bajtársias barátságot ami a kamaszok között van meg, és külön poén volt az, ahogy Manana volt a kisstílűbb/szemetebb Chio minimálisan bugyuta/hiszékeny stílusához képest. A mellékszereplőkkel sem volt különösebb gond a részemről, mondjuk azt mindenképpen meg kell említeni, hogy meglehetősen merész tud lenni a cucc ha tirpákságról van szó, és valahol csodálom is, hogy a közösségi média nem kötött bele a cuccba.
-
Harukana Receive: avagy a szezon Kirara adaptációja, ami ráadásul sportsztori is, ami ráadásul viszonylag jó is volt. Ettől függetlenül persze "Kirarásan girly" a cucc, de számomra nem sértő vagy unszimpatikus mértékben, és a rendezés abszolút méltó volt egy sportcucchoz még a meccsek alatt is, amiket szinte mindig élmény volt nézni. Az se rossz szempont persze, hogy a Kinema Citrus nagyon jól hozta át az okinawai nyár hangulatát, amin a szalsza zene nem várt módon dobott nem keveset, és szerencsére a fanservice-el sem szaladt el különösebben a ló, annak ellenére hogy a "Kirarásan yurinak vehető mozzanatok" itt is megvoltak.
-
Planet With: most sem fogom rávenni magam a toplistázásra, de talán ez volt az a cucc ami a leginkább impresszív volt a részemről, annak ellenére is, hogy a PW egy mangaka (Mizukami Satoshi) első animés, sőt, anime-only projectje volt a JC Staff gondozásában. Voltaképpen egy Getter Robo/Gurren Lagann szerű felállásról van szó, amibe idővel keveredik egy korai DBZ-t idéző vonal is, de ami a leginkább említésre méltó a sorozattal kapcsolatban, az az hogy nem csak egy maratont fut az olyan dolgokkal mint a szentimentalizmus, az egymás iránti szeretet vagy a saját ideálokkal való tisztánlátás, de sikeresen is teszi azt. Az egész cuccot belengi egy humánus levegő, és hiába lenne amúgy egy animén belül is anime cuccról szó, ha egyszer teljes odaadással és hitelességgel teszi azt, arról nem is szólva, hogy a sztori már viszonylag korán nyeregbe vágja magát, és háromszor-négyszer olyan érzése van az embernek, mintha az utolsó sztori-csapásokat nézné. Remélem, hogy Mizukami mangái adaptálva lesznek majd a jövőben, mert ha a PW-ből ki lehet indulni, akkor tényleg olyan képregényekről van szó, amikről addig nem tudtam hogy hiányoztak az életemből.
Futott még:
Shoujo Kageki Revue Starlight (újkori Utena akart volna lenni, de csak egy vizuális örökös lett belőle, ami tartalmát tekintve jobb lett volna ha megmaradt volna szimpla revü sztorinak, semmint egy kvázi-magical girl cuccnak, ami érdektelensége-semilyensége ellenére se volt rosszabb mint a Madoka volt 2012-ben)
Ősz:
-
Yagate Kimi ni Naru: az ilyesmire mondják szerintem, hogy "óvatosan kezelendő", mert egész végig közepesen vékony kötélen táncolt a jobb tinidráma és a szar tinihisztidráma között, és habár nálam csak egyszer kockáztatta keményen hogy le fog esni arról a kötélről, összességében egy jobb yuri volt szerintem, ami kapcsán mindenképpen díjaztam, hogy a szerelem témakörének széles tárházát járta be, és a takarón túl sem volt rest nyújtozkodni, ha a szereplők szerepének, és a köztük lévő kémia bolygatásáról volt szó. Ettől függetlenül még így is viszonylag erősen ízlésfüggő cuccról van szó, mert a tinidráma aspektus ettől függetlenül is ott van erősen, és szerintem nem egy embernek meg fogja feküdni a gyomrát.
-
Akanesasu Shoujo: de ugyanezt az ízlésfüggőséget lehetne ráakasztani az AS-re is, mégha eltérőbb okok miatt. Nem is amiatt, mert afféle anime Sliders-ről van szó, hanem legfőképpen azért, mert elég sajátos, "szórakoztató-viszonylag felületes" módon adja elő magát a maga kis dinkaságaival, és akkor Asuka-ról még szót sem ejtettem, aki akkora sajátos energialöket, hogy sokaknak lehet inkább lepcsesszájú libaként jön le. Magam részéről bírtam a sajátosságát, ahogy maga a cucc által értelmezett szórakoztatást is díjaztam (annak ellenére, hogy a második arc nem annyira kiforrott mint a többi), azonban amit az utolsó pár részben produkál, az tényleg meglepett: nem csak azért, mert mobage árukapcsult animéről van szó, hanem mert azokban a részekben olyan szintű hangulat és stílusváltozáson megy keresztül, ami kis túlzással felér a Madoka híres-neves harmadik részéhez. Annyira nem beleazarcodba módon mint ahogy ott történt, de mégis számottevően felborítja azt a képet, ami addig az AS-ről kialakult, és Asuka-val kapcsolatban még az utolsó rész is produkál nem egy olyan dolgot, ami majdhogynem jó értelemben túlzásnak vehető egy mobage-hoz kapcsolt valamitől. Egy bizonyos pont mondjuk lehet egyeseknek egy kissé elsietett lesz az utolsó pár rész, de lehet engedékenyebb voltam a cuccal annak köszönhetően, hogy naratíva szempontjából valamivel trükkösebb cucc az AS mint amilyennek sokáig látszik. Nemzetközi szempontból elég valószínű, hogy maximum közepes kultstátusza lesz a cuccnak, de szvsz jó eséllyel pályázik a cucc az "év egyik legmegtévesztőbb animéje" címre.
-
SSSS.Gridman: avagy a Trigger *másik* idei próbálkozása a FranXX mellett, amelynek hiába volt egy szembeszökő hiányossága amitől 1,5 pontot levontam az értékeléséből, ha egyszer olyasmit csinál, amit eddig Trigger cucc nemigen tett. Ahelyett, hogy a "'tude duuuude" stílusban, vagy annak valamelyik variációjában adná elő magát, inkább belenyúl a Nagy Gainax Hagyatékok Kincsesládájának *másik* oldalába, és inkább Anno rendezési stílusának humánosabb, csendesebb oldalára helyezi a hangsúlyt, miközben a 'tude-ot is megtartja úgy, hogy az Anno vonalon ne essen csorba. Ami nem is baj, mert voltaképpen egy tokusatsu-kaiju cuccról lenne szó, és ezt a rendezési stílustól kezdve a szinkronszínészek játékáig minden érzékelteti, így akinek bejönnek teszem azt a újabb Kamen Rider sorozatok, azok dörzsölhetik a tenyerüket. Pontosabban dörzsölhetNÉK, ha nem lenne annyira összecsapva az utolsó rész és nem kiáltana egy két részesre tervezett fináléért, de ennek ellenére is amondó vagyok, hogy ez talán a Trigger eddigi legjobb produkciója az első Little Witch Academia óta.
Futottak még:
Goblin Slayer (harmadik rész óta javult valamelyest, de egyszerűen nem kínál semmi olyasmit, ami miatt érdemes lett volna végignézni),
Zombieland Saga (három rész alapján egyáltalán nem rossz idol cucc, és Mamoru Miyano FABULOUS benne mint mindig, de ja, nem a legsietősebb néznivaló),
Tensei shitara Slime Datta Ken (u-isekai cucc ellenére kimondottan szórakoztató és nem feleslegesen komolykodó cucc, de úgy látszik hogy 24 részes lesz, úgyhogy inkább kivárom a végét),
Senran Kagura Shinovi Master: Tokyo Youma-hen (első hat rész hellyel-közzel jobb lett mint vártam, de állítólag a második felében lejtmenetet produkál, úgyhogy nem tudom mi legyen ezzel.
És végül amelyre szerettem volna időt szakítani tavaly, de nem sikerült: Golden Kamuy, Sora yori mo Tooi Basho, Koi wa Ameagari no You ni, Kokkoku, Miira no Kaikata, Mahotsukai no Yome, Hero Academia S3, Uma Musume: Pretty Derby, Last Period: Owarinaki Rasen no Monogatari, Major 2nd, Cutie Honey Universe, Sirius the Jaeger, Happy Sugar Life, High Score Girl, Angolmois, Gaikotsu Shotenin Honda-san, Hinomaruzumou, Double Decker.
----------------------------
Abba egyébként nem fogok belemenni, hogy itteni topik viszonylatban is milyen volt az idei év, mert mindenkinek nyilván megvan a maga ízlése és érdeklődési területe, de magam részéről idén is csak azt tudom mondani, hogy merni kell kísérletezni, mert ki tudja miről marad le az ember mire az utolsó részt éppen adják.