Az iskolában talán az a legszebb dolog, hogy az embernek vannak barátai. Barátok, akikkel közösen fedezik fel az iskolai élet szépségeit, néha árnyoldalait, és az első érzelmeket is. Ilyenkor az iskola nem is annyira nyűg, mint inkább jó móka, ahol mindenki jól érzi magát egymás társaságában, és talán olyan kötődéseket is kialakulnak, amiket korábban észre sem vettek. A suli tehát egy olyan hely, ahol még egyszer, utoljára, mindenki átélheti a gondtalan élet örömeit, és talán még mást is...
A sorozatra is ilyen hangulat a jellemző. A történet kezdetén egy ilyen kapcsolat kezdetét mutatja be, ami kicsit később (néhány évvel) immár azzal folytatódik, hogy egyikük lelkesen becsönget a másik kapuján. A srác ezt némileg nehezményezi, mivel még nem programozta át magát iskolával kompatibilis üzemmódra, annak ellenére, hogy már véget ért a nyári szünet. A suliba beérve sem mutat sok hajlandóságot az együttműködésre, pedig barátai (főleg a lányok...) nem nagyon hagyják békén. És még csak akkor kezdődött a nap. :-)
Hiroyuki, és barátai persze nem csak ilyenkor vannak együtt. Mindig történik valami apró érdekesség, vagy éppen probléma, ami fenntartja a derűs hangulatot a mindennapok látszólagos egyhangúságában. Az ülésrend eldöntésének égetően fontos kérdése, vagy egy koncerttel kapcsolatos félreértés éppúgy napirenden van, mint az, hogy fejlövéssel fenyegessenek meg egy kukkolót, vagy, hogy egymást ugrassák gúnyos megjegyzésekkel. És mindezen túl, a szereplők érzelmei játsszák a legfontosabb szerepet. Mert végső soron talán ez az igazán lényeges a történetben.
A kellemes hangulatról jónéhány fura, vagy kevésbé fura illető gondoskodik, meglehetősen érdekes személyiségekkel. Egyikük, Fujita Hiroyuki (aki rögtön az elején felbukkan) mintha egy jegesmedve alvási szokásaival rendelkezne, ő se bír reggelente felkelni. Közeli kapcsolatban van egy lánnyal, Kamigishi Akari-val, bár, hogy mennyire, arra sokáig nem jön rá. Akari-chan amúgy egy nagyon rokonszenves, barátságos lány, aki azóta táplál érzelmeket Hiroyuki iránt, amióta először találkoztak. És bár látszólag nem sok minden van köztük, nagyon jól megértik egymást.
Hiroyuki réme, Nagaoka Shiho-chan egy kissé beképzelt lány, aki előszeretettel ugratja őt azzal, hogy mindig a semmiből bukkan fel a háta mögött. Imád azzal dicsekedni,hogy mindig mindenről tud, bármi is történik, és szereti felhívni a figyelmet arra is, hogy ő a Karaoke Királynője (vagy legalábbis azt hiszi magáról). Az egyik legjobb karakter a sorozatban, akit épp a személyisége miatt(is) nagyon könnyű megkedvelni. Akari-ék barátja még Satou Masashi is, aki Hiroyuki-val jön ki leginkább. A fiúk közül igazából csak ők ketten jelentősek, más nemigen.
Még jó páran vannak rajtuk kívül, mivel folyamatosan érkeznek az új szereplők, de ők a legfontosabbak.
A kivitelezést egész jól oldották meg. Az opening mindenképp figyelemreméltó, az ending már nem annyira, mert az animáció nincs annyira összhangban a zenével, de ennek ellenére mindkettő jó lett. A szinkronhangok nagyon jók lettek, főleg amikor egymást piszkálják, vagy viccelődnek, mert olyankor elég érdekesen szól a hangjuk. Ez alól kivétel az a szereplő (Kurusegawa Serika), aki annyira halkan beszél, hogy nem is lehet hallani a hangját a hangerő feltekerése nélkül. Hogy miért ilyen halk, az rejtély, mindenesetre furcsa a dolog.
Az animáció minősége is elfogadható, bár lévén nem egy mai darab, már nem olyan szép a mostaniakhoz képest. Ez leginkább a környezet megjelenítésén látszik meg, amely a karakterekkel összehasonlítva nem olyan részletes, kicsit gyengébb. Általában véve tehát elfogadható a rajzolás minősége. A karakterdizájn se rossz, a főszereplők kellően egyediek lettek, bár ez csak kis távolságból látszik. Ez azért érdekes, mert némelyik szereplőt előfordul, hogy szinte csak a hajszínük különbözteti meg a főbb karakterek valamelyikétől, annyira hasonlítanak egymásra (kis túlzással). Ezen még lehetett volna javítani.
A történetre epizodikus felépítés jellemző, a részeket többnyire csak a főszereplők kötik össze. Mellékszereplőkből is azért van olyan sok, mert a legtöbb epizódban mindig megjelenik egy új figura, aki köré az adott rész kapcsolódik. Amikor pedig nem, olyankor még inkább előtérbe kerülnek az érzelmek, amik voltaképp a történet egyik alapját képezik.
A sorozatban tehát keverednek a vígjáték, a romantikus, érzelmi elemek, és az iskolai élet szépségeinek bemutatása. Akció nem nagyon van benne, hacsak az iskolai sportesemények nem számítanak annak, így aki másra számít, az csalódni fog. Barátság, és érzelmek, ezek töltik ki igazán.
Összeségében egy nagyon kellemes kis történet, amelyet bármilyen korosztálynak ajánlani tudom, és azoknak, akik szeretik az olyan animéket, amelyekben a korábban felsorolt műfajok dominálnak. Sajnos a sorozat vége lezáratlan marad, bár ez abból adódik, hogy van folytatás, a történet nem áll meg ennek a sorozatnak a végénél. Akinek tetszett a To Heart, az bátran nézze meg a folytatásait is!
Ismertető