Mamoru Oshii, a Ghost in the Shell világának alkotója újabb nehéz témával szembesült, mikor Hiroshi Mori Sky Crawlers című regénysorozatának megfilmesítését tűzte ki céljául. A 2008-as év egyik legjobban várt mozifilmjében a rendező a megszokott gárdával tér vissza, ezáltal teremtve meg egy újabb páratlan alkotást, ami minden egyes részletében, legyen szó képi, zenei vagy történeti vonatkozásban tükrözi Oshii zsenialitását.
A film egésze olyan homályos háttérrel rendelkezik, hogy tekinthetjük úgy, mintha egy alternatív világban játszódna, bár a filmben 1-2 helyen utalást hallhatunk létező országokra. A film kezdetén az Urisu bázisra érkezik egy fiatal vadászpilóta, Kannami Yuuichi. Feladata átvenni az elhunyt pilóta helyét és részt venni egy véget nem érő háborúban, melynek pontos oka a film végére sem derül ki. A parancsnokkal, Kusanagi Suitoval történő fagyos találkozása után megismerkedik a bázis pilótáival, dolgozóival, akik mindig elejtenek egy-egy olyan utalást a parancsnok múltjával kapcsolatban, amik Kannamit arra ösztönzik, hogy kiderítse az igazságot a korábbi pilóta haláláról...
A film története nem is röviden, hanem teljesen ennyi. Bár a bemutató és a háborús háttér alapján azt gondolnánk, egy pergős filmmel lesz dolgunk, ennek pont a fordítottja igaz. Az egyszerű történetet igazából a jellemek és a háttér egészítik ki. Az alapleírásból szándékosan kihagytam azt, ami a történetben is csak apránként lesz egyre nagyobb jelentőségű: a vadászpilóták, többek közt Kannami és Kusanagi is Kindlerek, azaz genetikailag előállított, háborús célokra kifejlesztett „gyerekek”, akik nem öregszenek meg, lényegében rövid életük egyetlen célja, hogy eme elkezdett háborút a végtelenbe folytassák anélkül, hogy egyáltalán tudnák, kik az ellenségek, és egyáltalán miért folyik a közdelem.
A film technikailag tökéletes. A háttér és a vadászgépek rendkívül valóságosak, a csaták szemet-gyönyörködtetőek. Alapjában véve a barnás-szürkés színek dominálnak, élénkebb, melegebb színek inkább „igazi” emberekhez kapcsolódva jelennek meg. Külön kiemelném Kenji Kawai újabb remek munkáját a zene terén. A karakterek designja hűvösre sikeredett, de ez a film hangulatához jól igazodik. Szerencsére maga a stílus olyan, hogy nem feltűnő a pilóták „Kindler” mivolta. Sőt, Kusanagi - a termetét, testfelépítését leszámítva – inkább emlékeztet 30 év körüli nőre, mind a tekintete, viselkedése, hangja alapján.
A film majdnem minden tekintetében tükrözi Oshii sajátos stílusát. Egy dolog ez alól kivétel, a korában említett homályos háttér, ami inkább Shinkai Makoto munkáival mutat párhuzamot. Egy biztos, hogy pont ez a tisztázatlan háborús körülmény s a Kindlerek az okai mindannak, amik végül magyarázatul szolgálnak mindenre. Csak egy valamit ne felejtsen el a kedves néző: a film lényegét az utolsó 2 perc tartalmazza, ami viszont csak a stáblistát követően jelenik meg!
Ismertető