Bolond kis film: nem lehet eldönteni, mennyire veszi komolyan magát. Félig anime, félig az anime paródiája, mérhetetlenül sablonos és szokatlanul bájos egyszerre. Egy mesteri rendező óriási sikerű közepes műve.
Egy középiskolás srác bajba kerül, mert akaratlanul feltörte a világot behálózó OZ rendszert. (Ásít.) Ugyanő a suli legszebb lányával nyaral együtt – szintén akaratlanul –, amiből aztán igen fura szituációk keletkeznek. (Ásít.) A lány családja nagy hatalmú, híres, de kissé ütődött família. (Nagyot ásít.) És egyetlen árva eredeti karakter sem található benne, egy sem, amit nem láttunk már ezer animében.
Hogy a dolog mégis működik, az a rendező, Mamoru Hosoda stílusérzékének és apróbb ötleteinek köszönhető. Amikorra kellemetlenné kezdene válni a sablonosság, akkorra pont átcsap a film komolytalanba, majdnem-paródiába. Minden kis karakterben van valami megjegyezhető, sajátos, ami a jól ismert figurából szereplőt farag. A lökött család eleven, könnyű közéjük képzelni magunkat. A játékidő nagy részét a valóság teszi ki, mégsem válik unalmassá még a virtualitással összehasonlítva sem.
Pedig az utóbbi, az igen kevésszer megmutatott OZ rendszer az egyetlen, ami valami kis újdonságot csempész a filmbe. A „Facebook + Google + pár évtizednyi fejlődés” képlettel leírható, mindent átszövő, felhasználói fiókokkal és avatárokkal működő OZ a legjobb formájában mutatja meg Mamoru Hosoda fantáziáját. Letisztult, látványos, öntörvényű világ, a maga egyszerű kis anime-módján logikus is, és remek teret biztosít az akcióra. Az avatárokat nem kötik meg fizikai törvények, megrajzolásuk pedig a Madhouse stúdiótól elvárhatóan lenyűgöző. A két világ gond nélkül olvad egybe, és amíg a fiatalabb szereplők ide-oda ugrálnak közöttük, az idősebbek is elkezdik megérteni a megváltozott szabályokat. Félreértés ne essék, a Nyári háborúk nem egy társadalomkritikus oktatófilm a virtuális és a valós világ viszonyáról, pláne nem Facebook- vagy Google-prófécia, egyszerűen csak olyan életszerűen fejti ki a témát, hogy lehetetlen elkerülni némi összecsengést mai valóságunkkal.
Akinek ez lesz az első animéje, az remek élménnyel kezdi az ismerkedést, de én magam nagyon fájlalom a kiszámíthatóságot, a sablonosságot, a nagyobb ötletek hiányát. A Nyári háborúk olyan az animén belül, mint azok az amerikai sablonfilmek, amiken minden közepes filmrajongó fanyalog. „Semmi eredetiség, nahát, pfuj Hollywood.” Hát itt sincs eredetiség, de mivel a film szakmailag profi (ami az anime e típusán belül annyit tesz, hogy aranyos, igazán szerethető és mérsékelten ötletes), ezen túltesszük magunkat – nagyvonalúbban, mint Hollywood esetén, mert az animékről még vannak illúzióink. Mamoru Hosodától, nemrég még „Az idő fölött járó lány” rendezőjétől azért többet várunk el a jövőben, mint egy ilyen egynyári sikert.
(Mellékszál, hogy a film Magyarországon az 8. Anilogue fesztiválon mutatkozott be 2010. novemberében. Mamoru Hosoda nagy barátja a fesztiválnak: kétszer is járt már nálunk, és első filmjét, Az idő fölött járó lányt is elhozta annak idején. Aki beleszeret a rendező műveibe, joggal reménykedhet tehát, hogy a következőket is viszontláthatja nagyvásznon, hivatalos vetítésen.)
Ismertető