×

Regisztráció

Anime hírek

Miura Kentaro nekrológ

2021.05.21. | írta: iskariotes | 856 olvasás | 0 hozzászólás
A Berserk legendás mangakája örökre letette kardját.
Miura Kentaro Chiba prefektúrában született 1966. június 11-én, anyja művész tanár volt, apja pedig reklám forgatókönyvíró. Tíz éves korában készítette el első mangáját a Miuranger-t, ami összesen 40 fejezetet élt meg. 1976-ban pedig a ceruzát elhagyva tussal kezdett el alkotni így ezzel készítette el az 1977-es „Ken e no Michi” cimű mangáját. 1979-ben kezdte el középiskolai tanulmányait és rajztechnikája drámain kezdett javulni. Lelkesen olvasta a mai napig futó Guin Saga illusztrált regény folyamot.1982-ben pedig amikor nekivágott a felső-középiskolának doujinshi magazint hozott létre iskolatársaival. Az egyik iskolatársa Mori Kouji volt, aki ma már szintén mangaka ugyan annál a kiadónál, ahol Miura is dolgozot. Mori legismertebb műve a Holyland. Bár egy osztályba jártak Wazarai Shizuka-val (akinek Cestus mangájából épp a mostani tavaszi szezonban indult el a sorozata), de ő akkoriban még nem nagyon érdeklődött a képregények rajzolása iránt. Miura később kapcsolatát úgy jellemezte Mori-val mint Guts és Griffith viszonyát, ahol ő volt inkább Guts.

1984-ben segédje lett a vele egykorú Morikawa Jōji-nak aki akkor már hivatásos mangaka volt. Morikawa legismertebb sorozata a Hajime no Ippo című bokszolós képregény, amit 1989-ben kezdett el írni, de még mai napig nem fejezte be. (Morikawa pedig Shigeno Shūichi segédje volt, aki pedig az Initial D-t hívta életre). Morikawa azonban hamar elküldte kortársát mondván ő nem tudd neki mit tanítani.

Utolsó képzési helye a Nihon egyetem Művészeti szakja volt, amit 1985-ben kezdett el. Pályaművét, amivel felvételt nyert a Futatabit a Shounen Weekly hozta le. A magazin jelölte a legjobb új mangaka díjára. Ezt követően kiadta első professzionális képregényét a poszt-apolitikus sci-fi környezetben játszódó Noa-t, de ez csak egy kötetet élt meg.

1988-ban Okamura Yoshiyuki aki Buronson néven alkotó mangakával kezdett együtt dolgozni. Buronson épp befejezte a nyolcvanas évek egyik legtökösebb shounen fight sorozatát a Hokuto no Ken-t. Munkakapcsolatuk során Buronson felelt a történetért míg a rajzolást Miura vállalta magára. Két darab egy kötetes manga született, amik azonban egymás folytatása. Az Ouruo és az Ourouden, a történet szerint Iba a fiatal történész a Selyemutat akarta felfedezni, de egy időutazás során Dzsingisz-kán birodalmába kerül, ahol harcos rabszolga lett belőle. 1992-ben pedig újra együtt dolgoztak a Japán című one shot mangán.

1989. augusztus 25-én indult el a Berserk manga a Young Animalban. Hogy Miura fejében mi lehetett nehéz megmondani. Saját maga bevallása szerint is a negyedik kötetig azon se gondolkodott el mélyebben, hogy Guts-nak vagy a többi karakternek mi is a múltja. Annyit tudott, hogy Gutts dühös és bosszúálló ezért van nagy kardja. De hogy mire vagy kire is dühös azt még nem tudta megmondani. Lelkiszemei előtt egy dark-fantasys Mad Max világ lebegett. De inspirálta őt a Conan a Barbár, a Star Wars, Excalibur Guin Saga vagy éppen Go Nagai munkái.

A mangakanak „szerencséje” volt, hogy a kezdett kezdetén ennyire nem figyeltek fel az ilyen hibákra. Ez annak volt köszönhető, hogy a Hakusensha kiadónál éppen nagy átszervezés zajlott, így a fiatal Miura körül gyakran váltották a szerkesztőket ő pedig ezt kihasználta.

Az pedig, hogy nem a Jump-ba került be Miura Kentaro saját magának köszönhette. Egyrészt csodálta Toriyamat és a Dragon Ballt, de ott volt még a City Hunter, a JoJo, Video Girl Ai és a többi nagyszerű történet. Miura pedig nem érezte magát elég jónak ahhoz, hogy velük versenyezzen, ahogyan később fogalmazott „gyáva nyúl” volt, hogy beküldje munkáját a Weekly Shounen Jumpba. (És most mindenki képzelje, hogyan is nézne ki Guts „Jumpos” kinézettel.)

A Berserk ahogyan a neve is predesztinálja, brutalitással van tele. Az emberi testnedvek és belsőségek repkedése hozzátartozik, mint Batmanhez Gotham városa. De ezt Miura kegyetlen vizualitással valósította meg. Manga oldalak már bántóan vakítóak voltak és olyan részlet dúsan rajzolta meg a démonokat, szörnyetegeket vagy egy ember felkoncolását, alakjait mintha Gustave Doré rajzolta volna meg (akit inspirálónak tartott a mangaka). A sorozat középkori hangulatait leginkább Pieter Bruegel festményei tudják visszaadni. És különben is az egész olyan mintha Hieronymus Bosch mangát rajzolt volna.

2002-ben megkapta az Osamu Tezuka Kulturális díját, amire előtte zsinórban ötször jelölték. A díjátadó ünnepségén arról beszélt, hogy a CGI technológia miatt a látvány egyre fontosabb és ez miatt háttérbe szorul maga a történet. A videó passzív befogadásra készteti a nézőjét míg a képregény olvasásra tehát aktív közreműködést vár el a másik féltől. A rajzolás és a történetmesélés folytán mindig arra törekedjen, hogy valami ne azért jelenjen meg „mert ez egy fantasy” hanem azért „mivel ez egy fantasy” képregény.

Hatása több alkotáson is érezhető. Az olyan animék és mangákon mint többek közt a Demon Slayer vagy a Vagabond. S olyan videójátékokon mint a Castlevania, Final Fantasy, Dark Souls és Bloodborne. Nemcsak inspirált játékokat, de volt, hogy közre is működött a Gackpoid nevű Vocaloid szoftver kabaláját ő tervezte meg.

2013-ban a Berserk indulása óta újra egy attól független történettel jelentkezett a Gigantomakhia-val, mely a Földön játszódik 1 millió év múlva, a címe pedig természetesen a görög mitológiára utal amikor az Olümposzé istenek összecsaptak a Gigantomokkal. Utolsó történetével 2019-ben jelentkezett amikor belefogott az ókori sumer mitológiára építő Duranki mangájában.

Ez év áprilisában még interjút készített Wazarai Shizuka-val ahol arról beszélt, hogy most már a történet zárására koncentrál. Végül 54 évesen halt meg 2021. május 06-án 14:48 perckor halálát akut aorta szindróma okozta. Halálhírét május 21-én közölték a nagyközönséggel.
A Berserk animék állandó zeneszerzője Hirasawa Susumu is megemlékezett a senseiről ahogyan fogalmazott részvétében és megköszönte az együttműködést, ahogyan a kiadója is. Rajongók pedig globálisan kifejezték részvétüket japán dark fantasy egyik legnagyobb géniusza előtt.

Hozzászólások:
Hozzászólás írásához jelentkezz be.

Kiemelt hírek

2021 nyári anime szezon

Kevés animével jön a nyár, de Hosoda új filmmel jelentkezik. ...

További hírek

Japán Filmhét 2021

Live action-nal tér vissza a fizikális térbe a fesztivál. ...

AniMagazin 61. szám

Örvendezzetek népek mert megjelent az online fanzin legfrissebb száma. ...

Felhők a Fudzsi körül kiállítás

Fotó tárlat a Fudzsi és a felhők kapcsolatáról. ...

A hercegnő és a hét törpe premier

Koreai animációs film a mozikban. ...