Az iskolákba belépve, a folyosón mindig vannak ilyen zárható szekrények a diákok részére, melyben a cipőjüket, illetve a váltócipőt tartják, amíg a másikat használják. A lakásokban levő cipősszekrényt is getabakonak hívják.
A japán állami iskolarendszer a következők szerint épül fel: kötelező hatéves alapfokú iskola (shougakkou), kötelező hároméves alsó középfokú iskola (chuugaku), választható hároméves felső középfokú iskola (koukou), négyéves egyetem (daigaku) vagy kétéves főiskola. 1999-ben új, egységes középiskolai rendszert vezettek be (hatéves oktatással), amely háromfajta intézményt foglal magába: az egységes középiskolákat, az együttesen alapított alsó és felső középfokú iskolákat, valamint regionális alapon együttműködő alsó és felső középfokú iskolákat.
A dzsuku iskolák japán kiegészítő magániskolák késő délutáni, hétvégi, és iskolai szünetekben tartott órákkal. A gyerekek ezeken az órákon speciálisan összeállított, az állami iskoláknál személyesebb légkörű oktatást kapnak, melyek segítségével a gyengébb tanulók javíthatnak iskolai teljesítményükön, vagy a gyerekek felkészülhetnek a felsőbb iskolák nehéz felvételi vizsgáira.
Sok japán felsőbb iskola felvételi követelménye olyan magas, hogy pusztán a hagyományos iskola keretei között nem is sajátítható el a sikeres felvételihez szükséges tudás.
A dzsuku iskolák azonban magániskolák, vagyis az oktatásért fizetni kell, nem is keveset. így a szülők gyerekeik miatt sokszor nagy anyagi áldozatot vállalnak.
A dzsuku foglalkozások főleg matematikából, japán és angol nyelvből, és néhány egyéb választható szaktárgyból állnak. Az oktatott tárgyak között szerepel az úszás, kalligráfia is. Egyes dzsuku iskolák speciális tárgyakat oktatnak, melyeket állami iskolákban nem tanítanak, mások saját oktatási módszert alkalmaznak az órákon.
Bár a délutáni és hétvégi órák a gyerekek szabadidejének rovására mennek, a legtöbb gyerek szívesen jár ezekre a különórákra, ahol új barátokat szerehetnek, vagy épp azért, mert barátaik is oda járnak. A gyerekek a tanárokkal közvetlenebb kapcsolatot alakítanak ki a dzsukuban, mint a hagyományos iskolákban, sok tanulási nehézséggel küszködő gyerek, aki megtagadja az állami oktatásokon való részvételt, a dzsuku foglalkozásokon szívesen részt vesz.
A dzsuku foglalkozások tanárai sokszor felső tagozatos iskolák tanárai másodállásban, akik egyúttal a felvételi vizsgák összeállításában is részt vesznek, így a dzsukuba járó gyerekek számára sokkal könnyebb a felkészülés a felvételikre a célirányos felkészítés mellett.
A dzsuku iskolák népszerűsége a 70-es 80-as években lett nagy, manapság több esetben kritika éri a drága magániskolákat diszkrimináció és haszonelvűség vádjával. Ennek ellenére az iskolás gyerekek 50-60%-a ma is igénybe veszi a dzsuku oktatást.
A japán iskolákban a diákok mindig egyetlen teremben vannak, soha nem kell szünetekben termet cserélni, csak speciális tantárgyaknál. Ezért a diákok a személyes tárgyaikat és könyveiket, füzeteiket otthagyhatják az iskolában. A pad egyszemélyes, felnyitható, és bele lehet rakodni.
A tantermek szinte minden esetben ugyanúgy néznek ki: elöl van a tábla, középen az egyszemélyes padok, egyik oldalon ablaksor, másik oldalon pedig a tolóajtó a folyosó felé. A tábla előtt kissé meg van emelve a padló a tanári asztal alatt. A terem hátsó felében szekrények és akasztók vannak.
Mivel a tanulók mindvégig ugyanabban a teremben tartózkodnak, a terem kinézetét ez alapvetően meghatározza: a falakat a diákok munkái díszítik, a szekrényekben a saját játékok, tárgyak találhatók, a faliújságon ki vannak tűzve az osztály célkitűzései, fontos eseményei.
Az alapfokú iskolákban a gyerekek iskolai ebédet kapnak, és nem kell magukkal vinniük ételt otthonról. Az ételt közösen fogyasztják el a tanteremben, az osztályfőnökkel együtt. A konyháról az ételt osztályonként szétosztják, és az aktuális ebédfelelősök osztják ki az osztályon belül az adagokat. Az ebédfelelősök meghatározott időközönként váltják egymást, a fiúk ugyanúgy sorrakerülnek, mint a lányok. A felelősök tiszta fehér ruhát, és sapkát kapnak, mert a higiénia nagyon fontos az étkezésnél.
Az alapfokú iskolákban az iskolai ebédet eszik a gyerekek, de felsőbb szintű iskolákban már nincs iskolai ebéd. Ehelyett a diákok vagy vásárolnak az iskolában ételt, péksüteményeket, vagy otthonról visznek ételt kis ételdobozokban, melynek a neve Obentou. Általában aranyos mintával díszített kis műanyag doboz, melyben mindig van rizs, és emellé a lehető legváltozatosabb formájú és színű, gyakran kis állatokat vagy figurákat ábrázoló, otthon készített kis ételköltemények vannak csomagolva. Ugyanis az étel kinézete ugyanolyan fontos, mint maga az étel. Egymás ételdobozát meg lehet nézegetni, és dícsérni. Az egész doboz általában aranyos, mintás ruhába van csomagolva, és hozzá jár természetesen az evőpálcika, melyből szintén kaphatók aranyos mintás, műanyagból készült verziók is... ^^" Ha egy lánynak tetszik egy fiú az osztályból, akkor készíthet neki is ételdobozt.
Hagyományos iskolatáska, melyet a japán kisiskolások hordanak. A táska bőrből készül, és meglehetősen drága, ezért a gyerekek az általános iskola 6 évén át ezt hordják. A fiúknak legtöbbször fekete, a lányoknak piros színű táskájuk van, sokszor kis figurákkal, kulcstartókkal díszitik.
Seifuku-nek nevezik a lányok iskolai egyenruháját (sailor-fuku, vagyis matrózruha), gakuran-nak pedig a fiúkét. Minden állami iskolának kötelező, iskolára jellemző egyenruhája van, melyet a diákok az iskolában viselnek. Az iskolai egyenruháról lehet tudni, hogy a diákok melyik iskolába járnak. Az iskolai egyenruhából létezik téli és nyári változat, a téli sötétebb, vastagabb. A fiúk egyenruhája ing, kabát és nadrág, általában kék, vagy fekete színekben, a lányoknak rakott szoknya, és matrózblúz jár, télre, őszre kabáttal. Az iskolákban az egyenruha mellé sportruházat is jár, valamint fürdőruha is az úszásórákhoz.
Az egyenruhának nagyon fontos szerepe van a csoport-tudat kialakításában, és a társadalmi különbségek áthidalásában is. Természetesen a fiatalok japánban is megpróbálják kifejezésre juttani egyéniségüket, és kitörni az egyenruha fogságából, akár a hajviselettel, akár különféle kiegészítőkkel, mint a mintás vagy bő szárú zokni, kirívó cipők, stb. A táskára aranyos kis figurákat, kulcstartókat akasztanak. Sok iskola nem tűri a kirívó, például világosra festett hajat.
Fontos tudni, hogy nem a diákok, vagy az időjárás dönti el, melyik nap veszik fel a nyári, és melyik nap a téli változatot az egyenruhából. Októberben és júniusban van a "koromo-gae", vagyis az egyenruha cseréjének napja. Ekkor mindenki vált téliről nyárira, illetve fordítva, az időjárástól függetlenül.
A japán iskolákban az iskola takarítása nem a takarítónéni feladata, hanem a diákoké. A takarításnak fontos nevelő célzata is van. A gyerekek nem porszívót használnak, hanem seprűt, kefét, felmosórongyot.
Az osztályban a diákok be vannak osztva csoportokra, és az egyik csoport végzi a takarítást az órák után, míg a többi hazamehet, a csopotok persze cserélnek hetente. A diákok felemelik az asztalokat, felmossák a padlót, lemossák a táblát, kiürítik a szemetest, letörlik az ablakokat, asztalokat és a szekrényeket. Negyedévente van egy nagytakarítás is.
A toukou az iskolába menést jelenti, vagyis azt a rövid, 10-20 perces sétát, ami alatt a diákok eljutnak az iskolába. A legtöbb diák ugyanis közel lakik az iskolához, és az utcák közlekedése szinte mindenhol annyira biztonságos, hogy az általános iskolások is egyedül tudnak menni iskolába. Az egymáshoz közel lakó gyerekek sokszor megvárják egymást, és együtt sétálnak.
A japán iskolákba, csakúgy, mint a lakásokba, nem lehet utcai cipővel belépni, ezért a diákok az iskolába belépve a folyosón lecserélik a cipőiket a váltócipőre, melynek neve uwabaki. Ezt a cipőt az iskola vásárolja a tanulóknak. Az uwabaki vékony, gumitalpú vászoncipő, fehér színű, esetleg csíkokkal, vagy színes gumirésszel, ami az különböző osztályokra jellemző színű. A gyerekek általában ráírják a nevüket filctollal a cipőjükre, sőt, rajzolnak is rá mindenfélét. A tanárok sem mehetnek be az utcai cipőjükkel, de ők olyan váltócipőt viselnek, amilyet szeretnének.