Egy alternatív Edo-korban járunk, 16 évvel a sógunátus hatalma ellen szervezett felkelés bukása után. Togame, a sógunátus hadseregének alkalmazásában álló taktikai szakértő elindul, hogy összegyűjtse a legendás kardkovács, Shikizaki Kiki 12 tökéletes és egyedi kardját, melyeknek mind-mind különleges erővel rendelkeznek, és veszélyt jelenthetnek, mert újabb lázadásra adhatnak alkalmat, ha a sógunátus ellenségeinek kezébe kerülnek. A küldetés veszélyesnek ígérkezik, a lánynak azonban nincs semmiféle harci tapasztalata, csak az esze meg a nagy szája, így szüksége van egy harcosra, aki elvégzi számára a munka piszkosabb részeit. Így érkezik egy távoli, lakatlan szigetre, ahol a legendás "kardnélküli harcos iskola", a Kyotou-ryu utolsó mestere él száműzetésben. Ám kiderül, hogy a mester már rég halott, fia és örököse, Shichika pedig még életében nem használta élesben a stílust, sőt, nem is találkozott a nővérén és apján kívül más emberrel... "Ha nincs ló, szamár is jó"-alapon Togame fel is fogadja Shichikát, és az első ellenfél meglepően könnyű abszolválása után együtt vágnak neki a küldetésnek.
Nem titok, hogy mivel 12 részes az anime, minden epizódban egy-egy kard megszerzése lesz a fő szál, ám a háttérben alakul a kerettörténet is. Amolyan Slayers-féle "Lina & Gourry az Edo-korban"-feelingje van az egésznek, lévén hogy Shichika egy Gourryba oltott Goku, már ami naivitását, észbeli képességeit és erejét illeti, úgyhogy neki érzelmileg és értelmileg van hová fejlődnie az utazás alatt. Togame pedig minden manipulatív, nagyképű, akaratos és sokszor kicsinyes vonása ellenére nagyon intelligens személyiség, és mellette elragadóan nőies is. A páros agya, az ő vonalán inkább az lesz az érdekes, hogy mennyire változik meg az értékrendje (megváltozik-e egyáltalán? ez egy elég fontos kérdés lesz a végén). Sokszor oltja Shichikát annak naivitása miatt, ám az a maga módján szépen megválaszolgat neki, így nem fordul egyoldalú cseszegetésbe a dolog. Nem leszünk híján változatos mellékkaraktereknek sem, és nemcsak a harcok viszik el a műsoridőt, sőt: a sorozat tele van remekül megírt párbeszédekkel és poénokkal.
Ami először szembetűnik, az a nagyon nem hétköznapi látvány, elsősorban a karakterdizájnok. Annak ellenére hogy letisztult formákkal dolgoznak, rendkívül kreatívak mind a hajak, szemek, ruhák és kiegészítők terén, emellett a hátterek is szépen, részletesen kidolgozottak, az animáció folyamatos és hibátlan, az színkezelése pedig hab a tortán. Egyszerűen SZÉP ez az anime, jó nézni, kellemes a szemnek, és elképesztően kreatív cinematográfiával dolgozik.
Nishio Ishin, a Monogatari franchise alkotójának
light novel-sorozatából készült eme feldolgozás. Egy epizód OP-END-el együtt 50 perc, és a White Fox stúdiónál kitettek magukért. A készítésnél dupla annyi időt szántak rá, mint egy átlagos animeepizódra (2heti bontás helyett havi 1 epizód készült el, 1 évig futott a sorozat), ez meg is látszik rajta: már a legelső epizód prológusától hanyatt vágtam magam, annyira gyönyörű. Itt szólnék még az openingről, ami egyrészt nagyon tetszetős, hangulatban is visszaadja a sorozat feelingjét, másrészt pedig ízelítőt ad abból, hogy látvány terén mire számíthat a néző. Zenei téren is sikerült olyan BGM-eket találni, amik illenek egy adott szituációhoz - és aki látta a GiTS-et, az bizony az egyik témánál fel fogja kapni a fejét.
Aki kedveli az Edo-korban játszódó történeteket, a szórakoztató párbeszédeket, a tűz-víz párosokat, vagy akár csak egy kis változatosságra vágyik, mert unja a tucatdizájnolt animék dömpingjét, tegyen magának egy szívességet és ne hagyja ki.