A Metropolis című anime Osamu Tezuka 1949-ben készült mangáján alapszik. Az író Otomo Katsuhiro volt, a rendező pedig nem más, mint Rintaro. A készítés éve pedig 2001. Már pusztán ezen tények alapján is sejthető, hogy egyáltalán nem szokványos animével van dolgunk.
Egy alternatív jövőben járunk, ahol Metropolis városa maga a modern utópia, amely robotmunkások ingyenmunkájára, és egy túlságosan optimista elképzelésre épült fel. A paradicsom koronázásaként elkészül a Ziggurat, egy hatalmas toronyszerű építmény Metropolis szívében. Az esemény rengeteg látogatót vonz a városba, többek között Shunsaku Ban detektívet, és unokaöccsét, Kenichit. A nyomozó a Japán-szerte körözött tudóst, Dr. Laughtont üldözi.
Azonban a cselekmény több szálon fut egyszerre. Így aztán eközben egy másik történetbe is belebonyolódunk: A város első embere, Duke Red titkos terven dolgozik: Egy Tima nevű mesterséges embert készíttet egy tudóssal. Csakhogy Fia, Rock iszonyatos gyűlölettel viszonyul a robotokhoz, ezért szabotálja a tervet. A tudós, aki eközben meghal, nem más, mint Dr. Laughton. Tima pedig kiszabadul, és találkozik Kenichivel. Itt aztán összefonódnak a szálak, és a történet feltartóztathatatlanul halad egy küzdelmekkel, háborúval, csalódásokkal, üldözésekkel és hihetetlen látvánnyal megtűzdelt úton az apokaliptikus végkifejlet felé.
Ami legelőször feltűnik a film révén, az a karakterdizájn. Az anime ugyanis teljes egészében megtartotta Tezuka 40-es éveki stílusát. Ezért aztán megoszlanak a vélemények a filmmel kapcsolatban. Van, aki élvehetetlennek találja emiatt a filmet. Véleményem szerint teljesen egyedi élmény lesz tőle az anime, teljes mértékben megszokhatóak a karakterek, és aki nyitott az új dolgokra, annak ez inkább érdekesség lesz, mint negatívum. A másik szembetűnő dolog a CG. Bizony, a film első osztályú számítógépes effektekben bővelkedik. Ami megint csak vitára ad okot, méghozzá abban, hogy a "régimódi" karakterek és a sok CG egyáltalán nem illenek össze. Nos, mindenki döntse el maga.
A film zenéje szintén nem szokványos: Majdnem a teljes film alatt szól, és a karakterek 40-50-es éveki dizájnját 50-es éveki jazz-zel egészíti ki. Aki nagyon nem bírja a különleges dolgokat, az itt dől ki végleg ^_^.
Maga a történet nem annyira bonyolult, mint a benne elrejtett mondanivaló. Otomo kézjegyei, amik az Akira-ban annyira jellemzőek, itt is megtalálhatók. A "Ki vagyok én" kérdés nagyon gyakran merül fel, de erre igazi választ nem kapunk a filmben. Ez talán a Metropolis egyetlen negatívuma: A befejezés nyitott marad.
Érdekes hangulatú és kivitelezésű film, nem csak az animekedvelőknek, de mindenkinek, aki valami újszerűre vágyik.